Az utolsó Elder Scrolls játék

Tíz évvel ezelőtt, valamikor 2006. szeptemberében szereztem be az Obliviont. Hamarabb meg volt, mint a számítógépem, hiszen az Oblivion "hátáról" lestem le a rendszerkövetelményt, s aszerint raktam össze a vasat. Pénzem volt, hiszen külföldön zenéltem. Így gyakorlatilag hazajöttem Németországból Cyrodiilba.

Ma már az Oblivionhoz is vannak gyönyörű grafikai tuningok
Minden bugyutasága ellenére az Oblivion meghatározó és örök játékelmék. Irigylem azokat, akik még csak most ismerkednek vele, akik elsőre verekszenek át az Imperial City csatornarendszerén, akik először találkoznak Jaufreeval, s először szembesülnek Kvatch pusztulásával. Az Oblivion hozta azt a varázst és hangulatot, mint a Morrowind, s bár küldetésekben tele volt ellentmondásokkal, a karakterfejlesztést is lebutították, korántsem volt az a gyerekes sallang mint a mocsok Skyrim. 

Az Oblivion még egy vérbeli Elder Scrolls játék volt, egy szerethető univerzum, s nem mellesleg rengeteg online közösséget kovácsolt össze, elég csak a néhai gumiminjákra gondolni, vagy éppen a somesztesre. Linkeltük a képeket, a modokat és élménybeszámolókat, s közben jól esett elvegyülni a cyrodiili "forgatagban".

Chorrol és Weynon Priory, ismerős ugye?
Ma nehezen kötne már le a játék. Kijátszottam sokszor, szinte minden utat végijártam, s mikor pár évvel ezelőtt kedvesem is - ma már feleségem - végigjátszotta, hát rámtörtek az elmékek és szinte minden apróság felötlött bennem egy-egy küldetés alkalmával. Szerettem az Obliviont, s bár nem olyan örökzöld számomra és nem olyan egyedi és utánozhatatlan, mint a Morrowind, máig örök kedvenc marad. A Fallout 3-mat leszámítva az utolsó valamirevaló Bethesda játék.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vérpistike sárkányt lőtt, avagy miért sz*r a Skyrim

Morrowind: Houses for Sale mod a Youtubeon

Újra Morrowindben! Első benyomások az ESO-ról